Kétszer húsz meg öt
Kávézaccos, hűvös, nyirkos reggelen
kinézek az ablakon és meglesem,
mivel lenne színesebb a nappalom,
mi lehetne számomra az élet – jutalom.
Újra eljött az a pillanat, mikor eltelt egy év,
Bizonyosságot nyert, hogy élni oly nehéz,
negyvenöt lettem… (nélküled.)…
Csak az idő múlása kell hozzá, más semmi,
hogy időtlenül kezdjek öregedni.
Testem egyre csak érik, a ráncok mélyülnek,
és a fájdalmaim egyre inkább nem enyhülnek.
A malomkő tett egy egész kört újra,
minden fordulattal testemet csak zúzza,
a sorsom kereke negyvenötöt fordult
s közben a lelkem sehová sem mozdult.
Örül, hogy még mindig fiatal vagy vénebb?
Nem tudom eldönteni, azt hiszem, mégsem…
Néha bohókás, derűs és felhőtlenül vidám,
máskor bölcs, összetört, magányos és sivár.
Hullámvasúton utazó,
egyszer lent, egyszer fent kapaszkodó.
Felhők közt járó, majd pokolban csúszó-mászó,
de hirtelen újra magasba vágyó,
olykor reménykedő, aztán borúlátó.
Ez vagyok hát én, kétszer húsz meg öt,
nélküled lettem egy magányos negyvenöt.
Forrás: Poet.hu.