Kicsit cikis dolognak tűnhet szülinapi köszöntő verset írni tanárnőnek, azonban példás meglepetés lehet belőle. Akár az osztály, akár te magad nevében leped meg ezzel a tanárnőt, tutira bevágódhatsz nála. Sőt! Ha irodalomtanárnőről van szó, talán még egy ötöst is bekaristol a naplóba.
Lenyűgöző szülinapi köszöntő vers tanárnőnek
Ez a születésnapi vers egyszerre kedves, vicces és megható, így megsokszorozhatod a pozitív hatását. Nyomtasd ki, olvasd föl, vagy írd rá képeslapra. Szerezz egy pirospontot a tanárnőnél.
Szülinapi köszöntő tanárnőmnek (egyénileg)
Kiállok most Ön elé, bár nem felelni szeretnék.
Produkcióm meggyőző tán, ötöst rá nem remélnék.
Azon okból állok itten, hogy sok szépet kívánjak.
Szülinapján tanárnőnek az óráján vigyázzak.
Figyeljek és legyek csendben, ne okozzak gondokat,
Bár nem tudhatom még előre, tarsolyom mit tartogat.
A legfontosabb elmondanom: köszönöm a tanítást.
Boldogságot, egészséget, s kevés doga javítást.
Szülinapi köszöntő tanárnőnek (osztályként)
Kiállunk most Ön elé, bár nem felelni szeretnénk.
Produkciónk meggyőző tán, ötöst rá nem remélnénk.
Azon okból állunk itten, hogy sok szépet kívánjunk.
Szülinapján tanárnőnek az óráján vigyázzunk.
Figyeljünk és legyünk csendben, ne okozzunk gondokat,
Bár nem tudjuk még előre tarsolyunk mit tartogat.
A legfontosabb elmondanunk: köszönjük a tanítást.
Boldogságot, egészséget, s kevés doga javítást.
Tanárnőmnek szülinapi köszöntő? Naná!
Bár mondhatnánk, hogy az, aki szülinapi verssel lepi meg a tanárnőjét, annak bevésnek egy kövér ötöst a „naplóba”, ez azonban sajnos hazugság lenne. Bár, ha irodalomtanárról van szó, talán még sikerülhet…
Azonban, ahogy fentebb írtuk, egy képzeletbéli pirospont biztosan beficcen. Ugyanis mindenki imád verset kapni. Az majdnem olyan, mintha kézzel írott levelet kapna az ember. Van benne valami fennkölt.
Szóval bárhogyan is alakulna, hidd el, abszolút jó pont, ha így köszöntöd a tanárnődet.
Arra azonban föltétlen figyelj, hogy előzetesen fixáld le az osztállyal ki szeretne részt venni az akcióban. Ha egyedül vállalod a dolgot, könnyen strébernek, nyalizósnak tarthatnak a többiek.
Ezért jobban jársz, ha letisztázod az osztálytársakkal, mielőtt belevágsz. Azonban Aggódnod nem kell. Vedd lazára a dolgot. Írd össze azokat a tulajdonságokat, kedves dolgokat, amiket a tanárnő óráin szoktatok csinálni, és utalj arra a versben. Persze egy az egyben másolhatod is a fenti verziók bármelyikét.