Ez a vers egyedi sztorit mesél el verses köntösben. Jancsi ezúttal nem Juliskával, hanem Piroskával kerül kapcsolatba. Kétséges jó hír azonban, hogy a farkastól most sem szabadulnak meg.
Jancsi és Piroska, no, meg a farkas
I. rész
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy házikó,
Mindenkinek, ki ott élt, annak volt ám, hej, de jó.
Minden este a tűzhely mellett ült le a díszes család,
Sosem kaptál te ott enni, ha nem vitted az uzsonnád.
A családban volt egy fiú, kinek neve Jancsi volt,
Becsületén sosem esett hitvány, aljas, csúnya folt.
Mivel Minden Másnap este a vadász házánál járt,
Így esett meg, hogy párjára véletlenül rátalált.
Drága, okos Jancsi, szerencsétlen, szegény pára,
Párja sajnos nem volt más, mint a vadász leánya.
Édesanyja mindig mondta egyetlen, szeretett fiának,
Hagyja már azt a lányt, hisz nem jó az, csak haramiának.
Az ifjú hallani sem akart erről a dologról,
Tett az édesanyjára, persze jó magasról.
A lány gyönyörű volt, akár egy tündérmesében,
Jancsi úgy vélte, hogy abból lépett ki éppen.
Az ifjú eltöltött volna, akár egy életet vele,
Főleg mikor megtudta, hogy mi is a lány neve.
Alakja, akár egy antilop, feje, mint egy kocka,
Nevét susogják a fák; Piroska, Piroska!
Az apja volt a vadász, de Jancsi nem félt tőle,
Ha le kellett lőni valakit, hát ő ment előre.
Minden éjszaka együtt járták az erdőt,
Hátha elcsípnek egy kósza tekergőt.
Sosem volt ott egy sem, Istennek hála,
Jancsi a vadásszal ment, hogy bevágódjon nála.
A vadász erős volt, s féltette a lányát,
Minden nap más kenőccsel kenegette lábát.
Egyik este, mikor ketten az erdőt járták,
A vadász elmesélte, régi, titkos álmát.
„Egyszer azt képzeltem” –mondta az ifjúnak,
„Hogy egymagam sétáltam, s vad szelek fúttak.
Gyanútlanul mentem, és elkapott valaki,
Nagyon megijedtem, mert meg akart fojtani.
Hátranéztem, s láttam, ez bíz a farkas,
Szőrös, mérges állat, ha úgy tetszik ordas.
Kemény küzdelem volt, végül elmenekült,
Álmomban talán még máglyára is került.
Azt hittem álom volt, de nem az volt, én tudom,
Egyedül járni az erdőt, azóta irtózom.
Jól tudod fiam, hogy szeretem a lányom,
Csak ő számít nekem az egész világon.
Neked adom szó nélkül, hiszen téged szeret,
De előtte teljesítsd még piciny kérésemet.
Gyilkold meg a farkast, hogy nyugtom legyen tőle,
Vagy mi lőjük le őt, vagy minket lő ő le.
Tudom azt is fiam, hogy nem vagyok én király,
Ennyi önzés azért talán nekem is kijár?!
Ezért nem ajánlom neked fele országomat,
Hanem odaadom a farkasért egy szem leányomat.”
Az ifjú elfogadta a furcsa ajánlatot,
Így aztán rögtön neki is láthatott.
(A munkának)
II. rész
Szegény Jancsi elindult, hogy a farkast megkeresse,
Anyja folyton gondolkodott, hogy apját küldje helyette.
Persze az ifjú lovag ebbe nem egyezett bele,
Egyedül ment a farkashoz, hogy végre megküzdjön vele.
Az ordas háza messze volt, mélyen bent az erdőben,
Egyre sötétebb lett, mivel a Nap most volt lemenőben.
Jancsi kezdett fáradni, nem érezte lábát,
Ráfeküdt egy bokorra, mely megszurkálta hátát.
Nézte az eget, és csak Piroskára gondolt,
Ha elaludt néha, közben biztos horkolt.
Reggel rosszul ébredt, fájt nagyon a feje,
Nem volt jó az éjjel Jancsi fekhelye.
Továbbment a farkas háza felé,
A házat megtalálta, de az ordast nem lelé.
A farkas igen szép házban lakott,
Ide jött mindig, miután jóllakott.
Áldozatait a hatalmas erdőben szedte,
Mindegyikkel csak a kalóriát növelte.
Jancsi bement az ajtón, hisz az nyitva volt,
Minden, mit evett, gatyájába behatolt.
Az ajtón át eljutott a tágas előszobába,
Az asztalon cetlit talált: ”Elmentem a Plázába”.
Ezzel egy időben, hangot hallott kintről,
El kellett bújnia, mert biztos nem a csendőr.
A farkas ordított torka szakadtából,
Éppen most jött meg a Duna Plázából.
Tudta, hogy nincs egyedül, mert érezte a szagot,
Mely Jancsi ruhájából áradhatott.
Felhördült, és kereste az idegent,
„De bazi büdös van idebent!”
Elhúzta a szekrényt, ott bújt el a Jancsi,
Olyan bambán nézett, azt hitte, hogy csacsi.
„Te mit keresel itt, csúnya, büdös állat?!
Olyat ütök beléd, hogy leesik az állad!”
Szegény Jancsi félt ám, eltorzult az arca,
Most kezdődött csak el, az igazi hajsza.
Ha ott marad Jancsi, azaz életébe kerül,
Ezért ugrott ő ki, a farkas mancsok közül.
Hősünket a farkas kergetni kezdte,
Kiömlött zsebéből Győri Édes keksze.
Jancsi összes pénzét a farkashoz dobta,
Kirohant az ajtón, de ott a vadász fogadta.
A vadász nagy puskáját hősünkre szegezte,
Jancsi a reakciót sehogy sem értette.
A farkas és a vadász csak egymásra néztek,
Jancsi kalandjai szörnyű véget értek?
Nem, bizony a válasz a fenti kérdésre,
Jancsi szerelmes volt és tovább küzdött érte.
Elvette a vadásztól a féltve őrzött puskát,
Le sem tagadhatta karatés múltját.
Ha már nála volt hát, lőtt is egyet vele,
Repültek a golyók, el, mindenfele.
Egyik eltalálta a vadászon a csuklyát,
A másik pedig bíz, a háztetőnek alját.
A vadászt mindez nagyon meglephette,
Mert a földön egyből, csuklyáját kereste.
Addig hősünk fordult egyet a puskával,
Így a farkast találta szembe magával.
Az ordas csak állt, meg volt dermedve,
Lehet, hogy azt hitte, Jancsi egy medve.
A hős lovag lassan odament hozzá,
„Legközelebb mással vitatkozzá!!”
Mondta neki bőszen, és ráütött egy nagyot,
A farkas ettől aludt, még négy vagy öt napot.
A vadász nem mozdult el, ott feküdt a földön,
Jancsi nem várt tovább, hozzászólt rögtön.
„Miért tette uram, hisz megegyeztünk, vagy nem?
A farkas ott fekszik, de én meg nem öltem!”
A vadász sírni kezdett, és a következőt mondta:
„Bocsáss, meg kérlek, ahogy szegény lányom szokta.
Azaz hidd el, hogy nem akartam rosszat,
Csak a hasznot akartam, amit a farkas hozhat.”
„Milyen hasznot uram?” –kérdezte a Jancsi,
Látszott rajta tisztán, hogy tényleg kíváncsi.
„Kis falunkban mostan, pénzt ajánlottak,
Annak, kinek ereje nem mondható rossznak.
Megöli a farkast, majd a Tanácshoz viszi,
Ezzel egy időben a pénzt is felveszi.
Követtelek téged, hogy megöljem a farkast,
Előszedtem rég a szekrényből a fogast.
És arra akasztottam, volna fel a hullát,
A Tanácsban már biztos, epekedve várják.”
III. rész
Jancsi és a vadász cipelte a farkast,
A Tanácshoz vitték, majd leadták az ordast.
Felvették a nagy pénzt, s kettéosztották,
Jancsi hazaindult, ahol már várták.
Otthon volt az anyja, aki úgy féltette,
Mikor meglátta fiát, rögtön ezt rebegte:
„De jó, hogy itt vagy, édes kicsi fiam,
Nem fáradtál el, nem volt nagy az iram?”
„Nem fáradtam én el, drága édesanyám,
A farkas kinyúlt rögtön, hozzám se szólt talán.
Piciny, drága, okos, kedves anyuska,
Mond meg nekem kérlek, hogy hol van Piroska!”
Jancsi szaladt gyorsan, szíve választottjához,
A kocka fejű, rövid nyakú, kedves Piroskához.
„Drága egyetlen szívem, szerelmem,
Ma még egy autót is meg kéne szerelnem?
Mindegy, hisz várhat az akár holnapig is,
Kérlek, gyere hozzám, rögtön, azonnal, máris!
Hisz szeretem, ahogy jársz, nézel és nevetsz,
Mond nekem azt drágám, hogy te is szeretsz!
Lehozom az égről néked az összes csillagot,
Lent háborúznak majd, ha te úgy akarod.
Mi csak bent a házból figyeljük majd őket,
És biztatjuk az egymással versengőket.
A két legjobbat nyomban kiválasztjuk,
És egy szép éjszakán egymásénak adjuk.
Egy párként kerülnek, újra fel az égre,
Ők lesznek a világ, legszebb esti fénye.
Pár hónappal később, gyermekeik lesznek,
Ezen csillagok majd, folyton csak nevetnek.
Az idő múlásával, egyre szebb lesz fényük,
Örök hűség mellett, örök lesz az éltük.
Mi alkotjuk persze, ezt a két csillagot,
A mi szívünk az, mely ott fent ragyog.
Gyere hozzám drágám, ne hagyjál most cserben,
Téged szeret szívem, biztos lehetsz ebben.”
A lány persze nyomban, gyorsan igent mondott,
Lakodalmat egyből, aznap este tartott.
A vadász büszke volt, egy szem leányára,
Nagy puszit adott ő, a lány orcájára.
Jancsi és Piroska nagy házba költöztek,
Amit a Tanács adta pénzből, ők építettek.
Minden este nézték az égen a csillagot,
Mely talán még ma is ott fent ragyog…